Egyéb sportok

Visszavonul a Ferencváros olimpiai ezüstérmes birkózója

""

A magyar szövetség pénteken közölte: az FTC sportolója sorozatos sérülései miatt döntött úgy, hogy befejezi pályafutását.

Fodort 2009 óta folyamatosan sérülések hátráltatták. Négy éve előbb kifordult a bokája, majd meghúzódott a dereka, később pedig elszakadt a középső ujjában három szalag. 2010-ben combizomszakadást szenvedett, tavaly pedig az olimpiai kvalifikációs versenyek előtt a gerincével voltak gondok. A 28 éves sportoló most azért döntött a visszavonulás mellett, mert tavaly év végén újabb gerincproblémák jelentkeztek nála.

A pekingi döntőben az olasz Andrea Minguzzitól vereséget szenvedő Fodor Zoltán ugyanakkor nem szakad el a birkózástól, miután Sike András, az FTC vezetőedzője tréneri állást ajánlott neki. Amint a versenyző a szövetség honlapjának elmondta, jelenleg a TF-re jár, és várhatóan három év múlva lesz meg a diplomája.